A Minoro holdján, egy sötét kamrában Tokana Kurgan lassan magához tért. Körülnézett és látta, hogy ez nem közönséges cella. Félelmetes eszközök hevertek szerteszét, egy kínzókamrában volt. Azonban mégsem a kínzóeszközök voltak a legfélelmetesebbek, hanem az előtte álló alak. A barna köpeny kámzsája mögött átható kék szempár nézett rá könyörtelenül. A Jedi kinyújtotta a kezét, majdnem egészen a fogoly arcához ért és csak egyetlen szót mondott:
- Beszélj!
Néhány perc múlva a cella előtt álló őrök kissé összerezzentek az odabentről hallatszódó kríg üvöltéstől.
A Minoro holdján a Gyógyító Ispotályban minden fehér volt. Meleg fényekkel igyekeztek tompítani a hideg hatást, de a lebegő betegágyon félig fekvő, félig ülő Yulonda így is majdnem beleveszett fehér ispotályos ruhájában a környezetébe. Elengedte egy szeretett robot kezét, aki lassan elindult az ajtó felé. Az ágya szélén Rowan Genkai ült, ami nem volt szabályos, de szerencsére masszívra csinálták a darabot, így elbírta mindkettőjüket.
- Búcsúzni jöttem – mondta félig szomorúan, félig mosolyogva a Jedi.
- Kihallgattad a kríget? – kérdezte a lány.
- Igen – komorodott el Genkai.
- És mit tudtál meg?
- Olyan sötét lények lapulnak a világnak ebben a sarkában, amire nem is gondoltunk – mondta komoran és kissé misztikusan a férfi.
Yulonda nem szólt semmit, csak egyetértően hallgatott.
- Szeretnék köszönetet mondani – mondta végül.
Mosolya még mindig kicsit halvány volt.
- Nem! – tiltakozott Genkai. – Megint igazad volt! Az illanuri vadászok nélkül… én köszönöm…
- Mit? – nevetett fel a lány.
A férfi mellkasára tette a kezét, és az nem húzódott el.
- Hogy megmentettem a kis kryozinodat, amiből mindössze 300 gramm van az egész galaxisban – mondta lágyan, miközben ujjaival finoman benyúlt a férfi nyitva hagyott ingnyakán és óvatosan kihúzott az ing alól egy függőt, benne egy parányi, sárgásan csillogó, ragyogó biztonságba zárt kővel. – Ez tényleg családi örökség, igaz? – nézett a férfi szemébe.
- Mióta tudod, hogy ez rajtam van? – kérdezte gyengéden a Jedi.
- Azon az éjszakán a Tarnekenen, az éjjel közepén felébredtem, és feléd fordultam, akkor láttam, hogy ezt viseled, és semmi mást! – mosolyodott el kissé szégyenlősen Yulonda, és fájdalommal teli, sajgó testét az öröm apró melegsége járta át, hogy még mindig zavarba tudja hozni a nagy Jedi Lovagot. - Az életemből viszont csak egy van – komolyodott el és Genkai szemébe nézett –, és azt neked köszönhetem.
- Mint ahogy én az enyémet neked – válaszolta a Jedi, majd magában hozzátette - bár az ezentúl nem sokat ér, nélküled.
Genkai megfogta Yulonda kezét és óvatosan visszacsúsztatta a függőt az inge alá, majd megfogta a lány másik kezét is, és a szemébe nézett, hogy e szempárban elmerülve olyan világba érkezzen, melynek ősi, de örök titkát végre kezdte megérteni.
Végül Yulonda törte meg a csendet.
- Menned kell, igaz? – mondta halkan, és megpróbált felállni.
- Maradj – mondta Genkai.
- Csak két lépés, az ablakig akarok elmenni – mosolygott a lány –, onnan látom az űrhajódat, ahogy elmész…
És valóban az ispotály ablakából pontosan lehetett látni, ahogy Minoro holdjának mélyzöld erdői felett elsuhan egy hosszú orrú hajó…
EPILÓGUS
A kicsiny és barátságtalan Rapta bolygó fölött egy illanuri szállító hajó suhant el, majd egy meghatározott koordináta mentén lejjebb ereszkedett a légkörbe. Nem szállt le teljesen a földfelszínre, csak kinyitotta raktártere ajtaját. A rakodótérből egy bebugyolált, fekvő alakot eresztettek le a bolygó felszínére, majd a szállító leoldotta a kábeleket, felemelkedett a légkörbe és tovasuhant. Amint a hajó eltűnt egy köpenyes árny lépett a fekvő alakhoz. Felrakta a testet a mögötte lebegő hordágyra, majd lassan elindult a közeli hatalmas sziklához. Mellette állt az űrhajója. A sötét alak kinyitotta a rámpát, majd Tokana Kurgan testével együtt eltűnt a hajó mélyén.
Utolsó kommentek