Hiába volt azonban egy csorda aprító, hiába volt ott egy a fénykardját tökéletesen uraló Jedi Lovag és a villámgyors, dupla lézerfegyverrel tüzelő illanuri, a krígek sokan voltak, és lassan kezdtek magukhoz térni az első döbbenetből és rémületből. Két wotant megöltek, néhány még harcolt, a többiek azonban egyszerűen elvágtattak. Genkai nem tudott egyszerre a harcra és az állatokra is koncentrálni. És a krígek felismerték, hogy nem a wotanok az igazi ellenség. Gorango kríg törzsfőnök intett embereinek és kiadta a parancsot, a legfőbb célpont: a lány és a Jedi, de legfőképp a Jedi.

 - Élve kell – harsogta embereinek, majd dünnyögve hozzátette –, de jó lesz holtan is.

 - Szóval a lány nem kell – vigyorgott egyik katonája, és célkeresztbe fogta Yulondát.

Szerencsétlenségére elfelejtette, hogy még az aprítókkal is számolni kell, így a koponyájába hatoló agyar vérrel öntötte el célkeresztjét.

A kalózok teljesítették a parancsot. Lassan, de szisztematikusan fogták körbe Yulondát és Genkait, és egyre közelebb kerültek hozzájuk. Már csak egyetlen wotan aprított, az is a Jediéktől távol. Genkai megpróbálta elérni az Erővel, de a lézerlövedékek és a fáradság elaprózták figyelmét. A lány megint egy kő mögött keresett menedéket, és onnan próbálta ritkítani támadóit. Érezte, hogy nagyon kimerült, szemei égtek, kezei, lábai sajogtak és tüdeje sípolva szívta magába a ritka levegőt. A krígek azonban nem fogytak, hanem mintha egyre sűrűsödtek volna. Egészen körbevették Yulondát. A Jedi meglepve tapasztalta, hogy rá egyre kevesebbet lőnek. Megállt, felemelte a fejét, körbenézett, és hirtelen mindent megértett. A kalózok már nem őt támadják, éppen csak annyira tartják tűz alatt, hogy el ne menekülhessen. A lány a célpont, körbeveszik és kivégzik. Hogy aztán minden erejükkel rákoncentrálhassanak. Oldalra pillantott és látta Yulondát a kő mögött. Futni kezdett és hihetetlen sebességre kapcsolt, amikor meglátta, hogy Gorango törzsfőnök kezét felemelve kiadja végső tűzparancsot.

Yulonda úgy látta a lézerfényeket, mintha tűzvirágok halmaza robbanna az égen és ezek a tűzvirágok mind reá szállnának. Szeme sarkából egy alaktalan barna foltot vett észre, amint egyenesen felé rohan, az alaktalan barna foltból kibontakozott Genkai, amint fut, egyenesen felé, bele a tűzvirágok felhőjébe. A lány utolsó erejével felugrott és lőtt. Úgy lőtt, mintha már semmi sem számítana. A katonák halomra dőltek, a Jedi eszeveszett erővel forgatta fénykardját, hogy hárítsa a lövedékeket, majd beugrott a kő mögé, az eldőlő Yulonda mellé.

Hirtelen csend lett. – Vajon mindketten meghaltak? – tűnődött magában Gorango, aki kezének intésével ugyanúgy leállította a tüzelést, ahogy elindította. – Vagy mindketten élnek? – ráncolta össze homlokát.

A kő mögött Yulonda a földön feküdt, a Jedi pedig mellette térdelt és megfogta a kezét. Az érintésre a lány kinyitotta a szemét.

 - Megmentettél – mosolygott erőlködve –, megint jövök neked egy szívességgel.

Genkai a lány másik kezére nézett, amely a hasán volt és vér buggyant ki az ujjak közül.

 - Akkor viszonozd a szívességet azzal, hogy életben maradsz – mondta rekedten, homályos szemmel.

Yulonda csak mosolygott, majd belezuhant a sötétségbe és a fájdalomba. Lecsukódó szemein keresztül utoljára azt látta, hogy a Jedi, mint egy fényrobbanás kiugrik a kő mögül, és félelmetesen ordítva ráveti magát a seregre.

Genkait már semmi sem érdekelte. Dühöt érzett, pedig egy Jedinek ezt nem szabad. Fájdalmat, hogy olyanok halnak meg, akiknek nem kellene, pedig egy Jedi nem ez alapján hoz döntéseket. Bosszút akart állni, pedig egy Jedit sosem éltet a bosszú. Minden szenvedélyét beleadva indult harcba. – Az utolsóba… - gondolta. Fénykardját forgatva, félelmetes kiáltásokat hallatva rontott támadóira, akik a döbbenten és rémülten hátráltak előle, a sorok kezdtek felbomlani. - Meddig bírom? – gondolta. – Mindegy, ha meghalok, itt halok vele.

A krígek hátráltak, azonban Gorango ordítani kezdett:

 - Csak egyetlen Jedi! Alakzatba, lőjetek!

A kalózok lassan újra alakzatba álltak és a Jedi ellen indultak. Még mindig sokan voltak, túl sokan. Genkai aprította őket, de egyre több lövés érkezett. - Vége van… – gondolta.

És akkor, a krígek hátsó soraiban mintha felrobbant volna valami. A katonák tűzzé és hamuvá lettek. A Jedi hunyorogva nézett az izzadságcseppeken és a lecsorgó véren keresztül.

Egy illanuri vadászgép húzott el a feje fölött, majd még egy és még jó néhány. A kalózok között pánik tört ki. Már Gorango sem tudta tartani a rendet. Az illanuri vadászgépek irtották a népet, és a krígek fejvesztve menekültek gépeik felé.

Genkai, mikor látta, hogy vele már senki sem foglalkozik, megállt, majd futni kezdett vissza a kő felé, ahol Yulondát hagyta. Mellékuporodott, kinyúlt az Erőben és érzékelte, hogy a lány még él, de alig lélegzik. Yulonda kinyitotta a szemét.

 - Visszajöttél?

 Majd halványan elmosolyodott:

 - Ismered az ősi illanuri búcsút?

Genkai szemébe nézett, rekedten és alig hallhatóan súgta:

 - Ami kell, vedd el…

 - …és fizesd meg az árát! – fejezte be suttogva a Jedi, a könnyein át nézve Yulonda lehanyatló fejét.

Feltekintett és látta, hogy az illanuri gépek már leszálltak és az egységek gyalogosan közelednek.

 - Mentőegységek – ordította – azonnal, ide… illanur sebesült, azonnal jöjjenek…